Tisztelt Partnereink!
A mezőgazdaságnak működnie kell! Ez a mi felelősségünk is!
Ezúton értesítjük, hogy cégünk a kialakult (COVID-2019) járványügyi helyzetben is folytatja munkáját. Ezt a vállalkozások számára központilag kötelezően előírt, illetve ajánlott korlátozást kiegészítő és meghaladó intézkedések is segítik.
- A vállalkozás telephelyén ügyfeleink kiszolgálását igyekszünk a lehető legbiztonságosabbá tenni, kollégáink kesztyű és szájmaszk viselésére kötelezettek!
- Az áruk személyes átvétele esetén javasoljuk az előzetes egyeztetést, illetve az esetlegesen kiszolgálásra várakozók között a legalább 2 méteres távolság megtartását;
- Külsős autó vezetője csak a rakomány rögzítése/rögzítés feloldása, dokumentumok átadása/átvétele kapcsán, a feltétlenül szükséges időre hagyhatja el a gépjárművet! Szociális terekbe (étkezde, öltöző, zuhanyzó) külsős szolgáltató/vevő/beszállító nem léphet be.
- A honlapunkon található információk (hidromechanikakft.hu) továbbra is segíti a megrendelendő áruk gyors és személyes interakciót nélkülöző kiválasztását, ahogyan az ott szereplő e-mail és telefon elérhetőségeink használata is.
- Minden, a helyzet kezelése érdekében ismeretes és releváns óvintézkedés folyamatosan megfontolásra és szükség esetén bevezetésre kerül.
Örömmel tudatjuk, hogy sem a dolgozóink, sem hozzátartozók között nincsen jelenleg ismert koronavírus megbetegedés!
A Vállalkozás vezetésének célja, hogy addig amíg lehetséges a Vállalkozás ne zárjon be, a termelés ne álljon le, a dolgozók munkahelye , a gazdák alkatrészellátása hosszú távon biztosított legyen.
A kihirdetett vészhelyzetre tekintettel a leállás, illetve a bezárás az alábbi okok miatt történhet:
-
Kormányzati döntés alapján; vagy megbetegedés, fertőzöttség esetén; illetve, ha az anyagellátás nem megoldott a termeléshez.
Ennek esetleges bekövetkeztéről természetesen tájékoztatást fogunk közzé tenni.
Kérjük partnereinket, vegyék figyelembe, hogy jelen helyzetben a kiszállítás több időt vehet igénybe a megszokottnál!
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!